Ötvös Edina: Van Gogh megálmodott színei

Amszterdam után először Budapesten, a VAM Design Centerben látható a Vincent van Gogh Álmai című kiállítás. A tárlat projektmenedzsere elmondta, hogy a több mint 200 digitálisan elkészített kép mellett néhány alkotás 3D-s animációban is megtekinthető.

Hogyan jött létre a tárlat?

– Lelkes művészek egy csoportja találta ki ezt a kiállítást Amszterdamban. A VAM Design Center folyamatosan különleges kiállításoknak szokott helyet adni, így illik a tematikánkba. Itt ugyanis olyan különlegességek vannak, mint például, hogy hét darab Ultra HD felbontású, 85 hüvelykes 3D-s Samsung Smart tévén Vincent van Gogh-képeket is meg lehet tekinteni. Amúgy a digitális technológiával újra életre keltett képekkel mutatjuk be Van Gogh egész életművét. Ilyen technológiát felvonultató és azt 3D-vel kiegészítő tárlat még nem volt a magyar fővárosban. Van például egy interaktív képünk is, ahol a látogatók maguk színezhetik át Van Gogh egyik képét.

Fotó: Katona László


Hogy zajlott a digitalizálás?

– Kétféleképpen jött létre. Egyrészt a fakult és kopott színeket hozták helyre.Digitális eljárással lemérték, hogy mennyit kopik egy év alatt, ezeket az adatokat felhasználva rekonstruálták az eredeti színeket. Másrészt az öccséhez, Theóhoz írt, szinte irodalmi alkotásoknak is beillő levelekben mindig küldött skicceket, és a megírt főbb színeket és jellemzőket használták fel. Hozzáfestés nem történt, csak rekonstruálták a Van Gogh által megálmodott színeket. Amúgy neki nagy álma volt, hogy minél több képét állítsák ki egy helyen, ez így végül is áttételesen, de megvalósult. Van Gogh tizennégy önarcképét is egymás mellé tettük egy külön szobában.

Hogyan szedték össze a képeket, amelyekből aztán a tárlathoz a különleges technikájú nyomtatások készültek?

– Tokiótól New Yorkig a legnagyobb múzeumokban megtekinthető képeket szedték össze a szakemberek, és ezzel az egyedülálló eljárással megfestették és kiprintelték őket. A módszer sokak szerint egy új digitális irányzat. A Lázár feltámasztása című képen látható, hogy a digitális eljárással milyenné váltak a színek. Érdekes, hogy főleg a meleg színek vesztettek tónusukból.

A 3D-s technológia milyen pluszt ad a tárlatnak?

– Például az összes, napraforgókról készült kép így egy helyen, egy monitoron tekinthető meg. Ezeknek az eredetije még sohasem volt egy helyen kiállítva, és ezzel a technológiával az eddigiekhez képest sokkal közelebb lehet lépni a valósághoz. 3D-s szemüvegeken láthatók a napraforgós képek közti eltérések, mind színben, mind formában. Ez egy különleges élmény. De a Van Gogh saját hálószobájáról, a házáról és a környékéről készített képek is egy izgalmas művészi feldolgozásban jelennek meg a 3D-s tévéken.

Mennyi ideig készültek ezek?

– A háromdimenziós képeket az alkotók több mint négy hónapig készítették. Itt nemcsak festőkre, hanem operatőrökre, rendezőkre is kell gondolni az összetettség miatt.

Főleg kik látogatják a tárlatot?

– Nagyon széles körű az összetétel. A turistákon kívül iskolai csoportok és nyugdíjasok is betérnek. A gyerekeknek a 3D nagyon bejön, szerintük a kiállításnak ez a része „nagyon király”. Amúgy az a jó a tárlatban, hogy tényleg kortalan, örülünk neki, hogy a fiatalokhoz is közelebb hozzuk a művészetet.

Milyen kísérőrendezvényeket szerveznek?

– A háromdimenziós technológiát is közelebb akarjuk hozni az emberekhez, de számos különleges rendezvénnyel készülünk. Lesz abszint-est, Van Gogh betegségéről is lesz est, szóval szakmai és kötetlenebb rendezvényeket is tervezünk. De Van Gogh-vacsorák és -koncertek is lesznek, például a Múzeumok Éjszakájára is volt különleges tárlatvezetés.

Ha valaki ezeknek a képeknek az eredetijét akarja megnézni, akkor hány helyre kell elutaznia?

– Biztos, hogy több tucat kiállítótér van, ahol Vincent van Gogh önarcképeit vagy képeit meg lehet tekinteni, de pontosan nem lehet megmondani. Részben azért, mert rendszeresen terveznek olyan Van Gogh-kiállításokat, amilyen korábban például Budapesten is volt.


Fotó: Katona László


NÉVJEGY - Ötvös Edina

  • Szabadúszó PR-menedzser, több mint 12 éve foglalkozik rendezvényszervezéssel. A közigazgatásban, a piaci szektorban és non-profit területen is szerzett szakmai tapasztalatokat.
  • Ausztráliában marketingesként dolgozott, majd kiállításokat és divatbemutatókat, szakmai konferenciákat szervezett már itthon.
  • Fotókiállításokat, illetve Magyarországról elszármazott festők tárlatait szervezte.
  • 2003-ban látott először Van Gogh-képet eredetiben, egy londoni tárlaton.

Forrás --> www.metropol.hu