Gőzölgő krumpli, visszanyert színek

A technika segítségével most olyan festmények is megtekinthetővé váltak, amelyek egyébként eltűntek vagy ellopták őket

3D-ben térnek vissza a posztimpresszionista festő képei a Van Gogh álma című tárlaton. A cím arra utal, hogy a művész mindig arról ábrándozott, életműve egyszer egy helyen váljék megtekinthetővé, a Vam Desing Center produkcióján pedig minden eddiginél több festményét tekinthetjük meg – igaz, egyik darab sem eredeti.

Van Gogh-reprodukciók Budapesten. Vajon más élményt ad a tökéletes másolat, mint az eredeti mű? (Fotó: Kövesdi Andrea)

Először eretnekségnek tűnik a Van Gogh 3D-ben elképzelés, a harmadik dimenzió ugyanis elsősorban a nagy hollywoodi blockbusterek sajátja, és nem a hihetetlen kreatívrobbanás gyermeke, hanem a mozijegy áremelésének immáron bevett eszköze. Az tagadhatatlan, hogy Van Gogh mára a popkultúra részévé vált, neve mindenkinek ismerősen cseng, ha pedig nagy hype-pal meghirdetett kiállítás nyílik munkáiból a Szépművészetiben, akkor az még a Dallas elől is kirángatja a nézőket, hogy letudják a tízévente kötelező kulturális kört. A 3D azonban még így is oda nem illőnek, közönségesnek hat, de lépjünk túl ezen: ha erre van szükség ahhoz, hogy a hagyományos képzőművészeti kiállítások gondolatától is ásítani kezdők és az úgynevezett vállalkozók is ellátogassanak méteres magas sarkúban tipegő barátnőjük társaságában egy tárlatra, akkor áldásunk rá.ra vált.

Előítéletünket legyőzve ugyanis el kell ismernünk, Van Gogh egyik legfontosabb és számos alkalommal újraalkotott képe, a Krumplievők különböző változatainak evolúcióját például igencsak hatásosan mutatja be a technológia, csak azt nem értjük – vagyis valójában teljes mértékben értjük –, miért kell gőzölögnie a frissen tálalt burgonyának. Szintén érdekes nyomon követni, hogy az ugyancsak több alkalommal megfestett Napraforgók című alkotásán a kompozíció és a színek milyen állandóságot vagy éppen változást mutatnak – jól érzékeltetve, hogy a 3D-ben igencsak komoly potenciál van a művészettörténeti oktatás terén, ha a magyar egyetemeknek és főiskoláknak nem is holnapra lesz pénzük az ehhez alkalmas plazmatévék üzembe helyezésére. Ötletes az is, ahogyan egy másik képernyőn a Vincent háza Arles-ben című alkotásán hirtelen az egyik ablakhoz közelítve a Vincent hálószobája Arles-bent kapjuk, majd a falon látható festményről kiderül, hogy nem más, mint a Sziklák tölgyfával, végül pedig a tájkép hátteréből kirajzolódik ismét a város, és a folyamat elölről kezdődik.

Az viszont már a röhej, ahogyan a füllevágós incidens után a pszichiátrián alkotott, Az elmegyógyintézet című festményt Hitchcock Szédülés című klasszikusát idéző stílusban animálva láthatjuk bevetett horror-hangeffektek kíséretében.

A 3D azonban csupán egy viszonylag kisebb szeletét adja a kiállításnak, a lényeget a mintegy kétszáz kép jelenti, amelyek nem pusztán reprodukciók: Van Gogh alkotásai az elmúlt másfél évszázad alatt jelentősen fakultak, egy kémiai eljárás során azonban sikerült visszaadni azt a színvilágot, amelyet eredetileg vászonra vitt.

Ebben az intenzív és élénk tálalásban pedig a művek jóval magával ragadóbbak és lenyűgözőbbek, mint amilyenek jelenleg a maguk valójában.

A technika segítségével most első alkalommal olyan művek is megtekinthetővé váltak, amelyek egyébként eltűntek, ellopták őket vagy megsemmisültek, mint például a tűz martalékává vált A festő munkába menet. Amikor a tárlat végére végérvényesen leszámolunk minden prekoncepciónkkal, úgy tűnik, hogy a füstölgő krumpli ellenére is az év egyik legérdekesebb tárlata a Van Gogh álma.

Forrás --> http://www.magyarhirlap.hu