A logisztika lehet a titkos fegyver

Nagy tartalékok vannak Magyarországon a logisztikai szektorban – hangzott el a 2014–2020-as középtávú logisztikai stratégiát bemutató sajtótájékoztatón a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM). Ez alapján a stratégia alapján fog az NGM és a IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. 2014-re szóló ágazati akciótervet készíteni.

A logisztikai szolgáltatók éves nettó árbevétele 3400 milliárd forint, ez a gazdaság nettó árbevételének 4,8 százaléka. A szektorban több mint 250 ezren dolgoznak, ez az összes foglalkoztatott 6,5 százaléka.

Mivel egyes fejlett országokban ez az arány 10-17 százalék, a minisztérium szerint a logisztikai ágazat még nagy fejlődés előtt állhat. Az ágazatban 40 ezer vállalkozás, többségében kis- és középvállalkozás működik.

Nem állunk meg

A most elfogadott stratégia célja, hogy a 2020-ig tartó EU-s tervezési periódusban segítsen a magyar logisztikai szektor érdekeit érvényesíteni. A rendelkezési álló uniós forrásokat akkor lehet lehívni, ha a fejlesztési programok illeszkednek a stratégiában lefektetett célokhoz és feladatokhoz.

A stratégia több intézkedési javaslatot is említ, például a vámeljárások teljes elektronizálását az ügyintézésektől a közbeszerzéseken való részvételig. Szintén fontos a logisztikai képzések fejlesztése, elsősorban duális, tehát az elmélet mellett jelentős szakmai gyakorlatot is nyújtó képzésekre van szükség.

A szektor statisztikai rendszerét is korszerűsítenék, egységesítenék a különböző logisztikai monitoringrendszereket. A dokumentum kimondja, hogy a kutatási, oktatási és üzleti szférák együttműködésére van szükség az, és prioritás a fenntartható, tehát a környezeti hatásokat is figyelembe vevő fejlesztés.

Fülöp Zsolt, a Logisztikai Egyeztető Fórum soros elnöke elmondta: a szakmának nagy lehetőség, de nagy felelősség is a stratégia, a 17 éve létező fórum már többször kezdeményezte hasonló dokumentum elfogadását. Fülöp szeretné a szektor szerepét az egész Kárpát medencében bővíteni, „a határokon nem állunk meg” – mondta szemléletesen.

Duális mérnökök

Kecskemét alpolgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: Kecskeméten és térségében nemcsak a Mercedes-beruházás, hanem a gépipar, az agrár-, feldolgozó és élelmiszer-ágazatok is hozzájárultak a logisztika fejlődéséhez.

Pataki szerint pár éve a raktározásról és szállítmányozásról szólt a logisztika, ma már sokkal összetettebb az iparág, ezt a folyamatot a válság is felerősítette, most pedig az oktatásnak és az infrastruktúra fejlesztésének kell követnie a változásokat. Kecskeméten egyébként jövőre indul a duális logisztikai mérnökképzés, már több nagyvállalat bejelentkezett partnerként, a tananyagot is közösen dolgozzák ki.

Bárdos Krisztina, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a logisztika, mely negyedmillió embernek ad munkát az országban, a gazdasági folyamatok működtetője. Bárdos a járműipar példáján mutatta be, hogy sokszor másodlagos a kereslet a logisztika iránt, tehát akkor van rá igény, ha gyártás vagy más színvonalas szolgáltatás folyik a térségben.

Forrás --> www.index.hu