A központba kerülhet Magyarország

Magyarország a régió logisztikai szolgáltató központja lehet – ezt szolgálja a most elkészült logisztikai stratégia.

Hazánkon – viszonylag kis területen – számos transzeurópai közlekedési folyosó halad át, így a logisztika területén Magyarország jelentős növekedési lehetőséggel rendelkezik. A most elkészült középtávú, 2014-2020-ra vonatkozó logisztikai stratégia célja, hogy Magyarország a régió szolgáltató központja legyen. Ehhez az alap infrastruktúra adott. A hazai logisztikai szektor ezzel először rendelkezik a kormány által elfogadott, az ágazat gazdasági súlyának megfelelő, a versenyképesség javulását elősegítő stratégiával – mondta Lenner Áron Márk, a gazdasági tárca helyettes államtitkára a stratégiát bemutató keddi sajtótájékoztatón. A stratégia elkészítésének szakmai koordinátora az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú nonprofit Kft. volt.

A stratégia célja, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a logisztikai szakértelem javításával, a logisztikai infrastruktúra fejlesztésével, a belföldi és a nemzetközi logisztikai kapcsolatrendszer erősítésével és a logisztikai innováció élénkítésével is járuljon hozzá Magyarország és a vállaltok versenyképességének megerősítéshez.

A stratégia intézkedési javaslatokat is megfogalmaz, ezek egyike a vámeljárások teljes körű elektronizálásának terve. A stratégia fontos eleme a szektor teljesítményét mérő statisztikai rendszer felülvizsgálata, korszerűsítése. A logisztikai képzés új elem a stratégiában – emelte ki a helyettes államtitkár. A kutatási, oktatási és az üzleti szféra együttműködésének elősegítése a logisztika területén fontos annak érdekében, hogy hazánk a régió logisztikai szolgáltató központjává váljon.

A logisztikai szolgáltatók 2012-es összes nettó árbevétele mintegy 3400 milliárd forintra tehető, amely a nemzetgazdaság összes nettó árbevételének 4,8 százaléka. A szektorban dolgozók száma közel 259 ezer fő, amely a teljes foglalkoztatotti létszám 6,5 százaléka. Az ágazatban működő vállalkozások száma mintegy 40 ezer – emelte ki a helyettes államtitkár.

A Logisztikai Egyeztető Fórum többször kezdeményezte egy stratégia megszületését, de csak most járt sikerrel. A szervezet részt vállal a most elkészült stratégia felöltöztetésében – mondta Fülöp Zsolt elnök. Szemreyné Pataki Klaudia, Kecskemét alpolgármestere pedig azt emelte ki, hogy a városban a járműipar mellett a gépipar, az agrár-, a feldolgozó ágazat is komoly logisztikai beruházásokat valósított meg. Részben a nyugat-európai cégek telepítették át Kecskemétre logisztikai központjukat. Az elmúlt években csak Kecskeméten 20 milliárd forint értékű logisztikai beruházás valósult meg.

Bárdos Krisztina, az IFKA ügyvezetője pedig azt emelte ki, hogy a logisztika iránt másodlagos kereslet van, vagyis, ha van termelő ipar, s erre jó példa a járműipar, például a Kecskeméten lévő Mercedes.

Forrás --> www.napigazdasag.hu