Berlitz nyelviskola

 

Sajtóinformáció: Nagyszabású születésnapi rendezvénnyel ünnepelte 130 éves fennállását a Berlitz, a világ vezető cége a nyelvi szolgáltatások területén

 

Budapest, Kogart ház, 2008. szeptember 22.

 

A Berlitz nyelviskola neve ismerősen cseng az idegen nyelvet beszélők számára. Mégis kevéssé ismert az a tény, hogy az első Berlitz-iskolát 1896-ban nyitották meg Magyarországon. A cég háborúkat, a nagy gazdasági válságot, nyelvoktatási csoda-módszerek születését és bukását túlélve működött Budapesten, a Váci utcában, míg az ötvenes évek elején az akkori hatóságok be nem záratták. A Berlitz hazánkban a rendszerváltást követően, 1991-ben nyitotta meg kapuit újra a minőségi nyelvoktatás iránt érdeklődők számára.

A Berlitz Hungary Kft. napjainkban két nagy központi fekvésű iskolával rendelkezik Budapest belvárosában valamint vidéken is több helyszínen vállal nyelvoktatást. Az intézmény 130 tanárt foglalkoztat, akik hetente átlagosan 1000 nyelvórát tartanak és igény szerint az összes élő nyelv tanulására lehetőséget biztosítanak.

Az elmúlt években piacvezető vállalatok, üzletemberek, művészek, színészek, sportolók és szépségkirálynők, hallgatók százezrei szavaztak bizalmat világszerte az iskolának. A magyar Berlitznek diákja volt Harcsa Veronika, Baumgartner Zsolt és Zoób Kati is.

 

 

Múlt héten nagyszabású születésnapi rendezvénnyel ünnepelte 130 éves fennállását a Berlitz nyelviskola

A Kogart Ház adott otthont a Berlitz nagyszabású születésnapi rendezvényének, amelyen az intézmény kiemelt ügyfelei, tanárai, és a média rangos képviselői vehettek részt. A vendégeket Hoór Krisztina, a Berlitz Hungary Kft területi vezetője köszöntötte: „Személy szerint nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek egy ilyen nagy múltú, három évszázadon át nyúló történelemmel rendelkező intézménynek.”- mondta.

Ezt követően Constant Reinders, a nyelviskola történetét bemutató monográfia szerzője tartott érdekes bemutatót a Berlitz múltjáról és jelenéről. Reinders úr maga is negyven éven át járult hozzá a Berlitz sikertörténetéhez, először tanárként, majd vezetőként, így az általa megörökített eseményeknek ő is részese volt. „Ez a könyv arra hivatott, hogy segítse cégünk további hosszú életét és méltón megünnepelje működésének első 130 évét, amelyben benne foglaltatik az a 112 év is, ami az első budapesti Berlitz iskola megnyitása óta eltelt.” – nyilatkozta a most megjelent művéről.

Az est sztárvendége Zsédenyi Adrienn, vagyis közismertebb nevén, Zséda volt, aki jellegzetes bársonyos hangjával nagy sikert aratott az est vendégeinek körében, akik sűrű tapssal, ovációval fejezték ki tetszésüket.

A rendezvény médiapartnerei a Figyelő, a Manager Magazin, a Világgazdaság, a Diplomata magazin és a 90.9 Jazzy rádió voltak, akik ingyenes előfizetéseket, válogatás CD-ket, illetve friss lapszámokat ajánlottak föl a nyerteseknek és a vendégeknek. Az értékes fődíj a Berlitz nyelviskola által biztosított Total Immersion® nyelvtanfolyam volt.

A Berlitz nyelviskoláról:
A Berlitz nyelviskola neve sokak számára ismerősen cseng. De azt már kevesebben tudják, hogy egy három évszázadot átívelő múlttal rendelkező nemzetközi vállalat áll a hátterében. Ez a vállalat a kezdetek óta eltelt 130 évben vezető pozícióra tett szert a világban, a kommunikáció-centrikus és egyénre szabott nyelvoktatás terén. Azóta 70 országban, több mint 500 fiókot működtet, 5000-nél több alkalmazottal. Évente 350 000, illetve eddig összesen 40.000.000 diák tanult világszerte a Berlitz nyelviskoláiban.

A magyar Berlitz akkreditált felnőttképzés intézmény, akkreditált angol, német, francia nyelvtanfolyamokkal. ISO 9001:2000 tanúsítvánnyal rendelkezik.

 

További információ: www.berlitz.hu
Sajtóinformáció és interjúegyeztetés:
PResston PR
Terdik Adrienne (M.): 06 30 257 60 08
Sebestyén Ágnes (M.): 06 30 610 06 96 
T/F: (+ 36 1) 346 88 42
E-mail: info@presstonpr.hu